A skandináv országok nagy részében az egészségbiztosítás részét képezi a wellness szolgáltatás is. Ez innen Magyarországról nagyon elrugaszkodott dolognak tűnhet. Az oka, hogy északon alanyi jogon jár az, ami itthon csak egyes emberek kiváltsága, az a mentális egészséggel függ össze. Ott ugyanis az év felében sötét, hideg, borús az időjárás. Az emberek alapvetően be vannak zárkózva otthonaikba és fél évig minden nap úgy kelnek fel, hogy nem látják a napot. Tudományosan megvizsgálták ennek hatásait és arra jutottak, hogy ez nagyon nem tesz jót az ember mentális egészségének. Na, de ennyit az áltudományos értekezésről! Ami a lényeg, hogy igen is létezik olyan, hogy valakinek mindene megvan, anyagilag biztonságban van, képes családját ellátni és szociális kapcsolatok terén is kiegyensúlyozott, mégis mentálisan kiegyensúlyozatlan.
Bár mindenki azt hangoztatja, hogy mennyire élvezi a home office-t és hogy mostantól nem is hajlandó olyan cégnél dolgozni, ahol nincsen erre lehetőség, mégsem ennyire tiszta a kép. Akkor, amikor nem csak dolgozni kell otthonról, hanem gyakorlatilag 0-24-ben otthon kell ülni, amikor nem tudja az ember igazán kiélvezni a home office adta szabadságot és megspórolt utazási időt, ugyanis nem mehet sehova és nem csinálhat semmit, kárba vész a megspórolt idő. Arról már nem is beszélve, hogy sokan otthon még többet is dolgoznak, mintha irodában ülnének. Mindez, és a folyamatos bizonytalanság mely manapság mindennapjainkat jellemzi észrevétlenül hat az emberek mentalitására. A magyar egyébként sem egy elégedett, pozitív és mentálisan kiegyensúlyozott fajta, egy ilyen helyzet pedig még a legegészségesebb és boldogabb embert is amortizálni tudja.
Az utakon még erőszakosabb mindenki, a lakóközösségekben még több vitás helyzet alakul ki csoportbeszélgetésekben, ok nélkül feszült az ember a legjelentéktelenebb élethelyzetekben is. Ez csak pár tünet, melyet én magam is érzékeltem az utóbbi pár hónapban. Jó magyarsággal szólva, mindenkinek kivan mindene.
Egy megoldás van csak: tudatosan kell kezelni a helyzetet. Az első lépés az, hogy észre kell venni, megváltozott valami. Nagyon sokan nem figyelnek fel tudatosan arra, mennyit változott a kedélyállapotuk az utóbbi időszakban, éppen ezért nem is foglalkoznak megoldások keresésével. Igaz, ami igaz, egyszerűbb ráfeküdni a dudára a kormány mögött, káromkodva elküldeni a szomszédot a boltba, mint venni egy mély levegőt és beismerni: Nem vagyok jól.
Vannak dolgok, melyek az egyénen kívül állóak. Azzal, hogy járványhelyzet van nem tud mit kezdeni az átlagember azon kívül, hogy betartja a szabályokat. Az, hogy mikor kerül sorra az oltási rendben, nem rajta múlik. Az, hogy mikor tud ismét szórakozni, utazni, étterembe járni, ugyancsak nem választás kérdése. Joggal érezheti úgy mindenki, hogy kivették a kezéből a kontrollt. Márpedig az, hogy minden ember saját maga kontrollálhassa az életét nagyon fontos mentálisan. Éppen ezért a megoldást is ebben kell keresni. Mi az, amit tud kontrollálni mindenki?
A hozzáállását másokhoz és önmagához. Van az a mondás, hogy bánj úgy másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled is bánjanak. Ha tehetném ezt mottóvá tenném mindenki számára. Azzal, hogy másokon tölti ki az ember azt a feszültséget, melyről valójában senki nem tehet, nem ér el mást, csak azt, hogy még több feszültséget generál önmaga körül. Erre pedig szerintem belátható, hogy semmi szükség nincsen jelen helyzetben. Magyarországon sajnos még mindig ciki beismerni, ha valaki nincsen jó mentális állapotban. A legtöbbekre viszont pont, hogy ez a jellemző. Hiszen ahhoz, hogy minden rendben legyen valakivel ahhoz tenni kéne. Be kéne ismerni, hogy nem mindig a másik fél a hibás, ha valami nem úgy alakul, ahogyan az ember elképzeli. Felelősséget vállalni viszont baromi nehéz. Főleg, ha valakinek épp minden rosszul jön ki. Azt pedig, aki valamiért véletlenül boldog, kérdőre vonják. Bolondnak nézik ebben a helyzetben. Erre a gondolatra leginkább Csernus Imrét idézve tudnék reflektálni, akit amikor megkérdeznek, hogy miért nem aggódik, minden interjúban a következőt válaszolja: „Én a most-ban élek. Éppen most, ebben a pillanatban nincsen semmi, ami miatt aggódnom kellene.”
Aki nem érti a fentieket, olvassa el a könyveit, de nem magyaráznám meg ennél jobban, nem a hivatásos promótere vagyok a doktor úrnak.
Amire viszont ki akartam lyukadni, hogy most ezekben az időkben még fontosabb az, hogy mindenki próbálja meg a lehető legtudatosabb módon figyelni önmagát. Amikor a boltban löki félre a vásárlókat, hogy hozzáférjen a wc papírhoz álljon meg egy percre és kérdezze meg önmagát: Valóban nem tudok várni egy percet, hogy illedelmesen és mást tisztelve viselkedjek?