Barion Pixel

Sikertelen álláskeresés – Mi lehet a baj?

600 800 Karrierszerviz

Egy elhúzódó álláskeresés együtt jár az elbizonytalanodással, ilyenkor az ember hajlamos megkérdőjelezni saját képességinek, tapasztalatainak értékét. Az elkeseredés és önbizalomvesztés pedig sosem vezet jóra. Nem csak az ember mindennapjaira teszi rá a bélyegét, de adott esetben egy állásinterjú szituációban is sikertelenséghez vezethet, ha a szakember nem hiszi el, hogy képes elnyerni adott állást. Mindemellett ilyenkor a legtöbben nem csak önmagukban kezdenek el kételkedni, de elkerülhetetlenül elkezdik mérlegelni a körülményeket, a külső tényezőket, amik gátját szabhatják elhelyezkedésüknek. Elkezdődik egy önámítási folyamat, mely végül ahhoz vezet, hogy a tipikus „mindenki más hibás, én mindent jól csinálok” szindróma lép fel, ami pedig egészen biztosan nem a siker záloga.
Nézzük meg a legtipikusabb álláskeresői hibákat, melyek kiküszöbölésével jelentősen csökkenthető az elhelyezkedés ideje és nagyobb esély van a megfelelő álláslehetőség megtalálásának.

Nem megfelelő pályázati anyag!

Tudom, hogy már lerágott csont a téma, mégis még mindig nagyon kevesen tudnak igazán jó pályázati anyagot összeállítani. Sokan eleve azokkal a gondolatokkal futnak neki az önéletrajzírásnak, hogy úgy is mindegy mit és hogyan írnak, aki igazán hozzáértő az majd megfelelően tudja értékelni, és arra van az állásinterjú, hogy minden más ott kiderüljön. Ez a nézőpont mondanom sem kell: nem helyes. Az önéletrajz tulajdonképpen egy promóciós anyag, amit a pályázó arra használ, hogy saját magát „értékesítse” általa. Ahogyan az ember nem vesz meg jó szívvel olyan terméket, ami igénytelen csomagolásban van, úgy egy nem igényes pályázati anyag láttán sem fognak pozitív asszociációk születni a szakemberről, akkor sem, ha eredményei kiemelkedőek. Ha ezt nem kommunikálja megfelelően a pályázati anyag, akkor való igaz, nincs is értelme megírni.

Nem megfelelő pozíciók megpályázása!

Ez is egy nagyon gyakori hiba. Az abszolút tény, hogy sok esetben az álláskiírások sablonosak, nem kommunikálnak megfelelően, ezáltal nem mindig könnyű optimálisan pályázni. Viszont ebben a pontban nem is ezeket az eseteket említeném, hanem az olyan félrement pályázásokat, amikor a pályázó figyelmen kívül hagyott fő kritériumot, mint mondjuk az elvárt nyelvtudást, képzettségi szintet, szakmai évszám tapasztalatot stb. Ezekben az esetekben teljesen egyértelmű, hogy:

a.) vagy félrenézte a pályázó a hirdetést
b.) vagy egyáltalán nem is érdekelte a kritérium, úgy volt vele, hogy nincsen vesztenivalója

Ugyan úgy hiba az is, ha valaki jóval alacsonyabb szintű pozíciót pályázik, mint ahol karrierjében tart. Ebben az esetben ugyan az igaz, hogy be tudná tölteni a pozíciót, de felmerül a kérdés, hogy mégis miért akarná? Alacsonyabb fizetés, alacsonyabb felelősségi szint, jogosan merül hát fel a kiválasztást végző személyben, hogy miért is pályázott az illető. Persze az megtörténhet, hogy a pályázó tudatosan szeretne alacsonyabb posztot betölteni, mert szeretne kevesebb nyomást a mindennapjaiba, de a munkaerőpiac sajnos nem ennyire nyitott szemléletű a témában.

Felkészületlenség az interjún!

Bizony, egy újabb sztenderd jelenség, ami – bár szeretném azt mondani – hogy ritkásan fordul csak elő, sajnos a valóság az, hogy még mindig rengeteg olyan pályázó van, aki nem néz utána a cég hátterének mielőtt interjún venne részt. Nem is feltétlenül arról van szó, hogy ezek a pályázók nem tudják, hogy ez szükségszerű, inkább olyan kifogások szoktak elhangozni, hogy nem volt elég idő, nem fért bele a mindennapokba az alapos utánajárás. Ez a kifogás abban a korban, ahol mindenki megközelítőleg 1 perc alatt a telefonján információhoz tud jutni, nem túl hihető.

A felsoroltak bár bagatell hibázásoknak tűnhetnek, sajnos még mindig részei a pályázói viselkedéskultúrának. Abszolút együtt tudok érezni az álláskeresők problémáival. Tudom, hogy nem mindenhol mennek tökéletesen a kiválasztási folyamatok, nem minden cég honlapja kommunikál megfelelően és nem minden álláshirdetés jól komponált. Álláskeresői oldalról nézve ezek tények, viszont sajnos nem olyan dolgok, amiken változtatni tudnának.
Abból viszont hátránya még egészen biztosan senkinek sem származott, ha felkészült és profi módon menedzselte álláskeresését.

Ha szeretnél te is felkészülten állást keresni, úgy pályázni, hogy nem érhet meglepetés – jelentkezz hozzánk egy ingyenes igényfelmérésre, beszéljük át együtt hogy mi az amit esetleg rosszul csinálsz és mi az amiben lehet hogy segítségre tudunk lenni!

Jelentkezem ingyenes igényfelmérésre!