Barion Pixel

Lifelong learning az álláskeresésben

1024 683 Karrierszerviz

Ez pont olyan, mint az a szakember, aki sosem tesz bele a szükségesnél többet munkájába, csak éppen annyit, ami ahhoz kell, hogy megtartsa állását. Az ilyen ember előbb vagy utóbb elveszti motivációját a munkában. Ugyan ez igaz akkor is, amikor valaki úgy dönt abbahagyja önmaga fejlesztését. Nem lesz sem sikeres, sem motivált a mindennapokban és ez rá fogja nyomni a bélyegét egész életére, életének minden területére.

Az élethosszig tartó tanulás elve ugyan úgy fontos álláskeresési szituációban is. Az, hogy valaki 10 évvel ezelőtt keresett állást, írt önéletrajzot és részt vett pár interjún mely után sikerrel el is helyezkedett, nem jelenti azt, hogy egy évtized elteltével is sikeres lesz majd.

Az álláskeresés is folyamatos tanulással jár. Változik a munkaerőpiac, a gazdaság, a trendek. Az, aki nem tart lépést a változásokkal, nem követi nyomon adott terület aktualitásait, nem is fog tudni azon a területen sikerrel működni. Vannak egyetemes dolgok az álláskeresésben, melyek csak igen ritkán változnak, de a legtöbb gyakorlati álláskeresési lépés és maga az álláskeresés mikéntje, folyamatosan változik, igazodást igényel.
Minden évben más önéletrajz formátum a preferált, ugyan úgy, ahogyan a technológia fejlődésével az is folyamatosan változik, hogy milyen platformokon milyen módon lehet pályázni és állásra vadászni. Ezeken felül az aki nincsen tisztában a munkaerőpiac aktuális helyzetével, azt sem fogja tudni felmérni, hogy mikor érdemes váltania, mik a lehetőségei és hogy mit kell ahhoz még tennie, tanulnia, hogy versenyképes legyen.

Ezeket önképzés útján csak ímmel-ámmal lehet fejleszteni, mert bár rengeteg cikk, blog és videós tartalom van a témában, még sincs egy olyan felület sem, ahol összefoglalva és egyetértést tükrözve találna az ember információt. Az egyik honlap az egy oldalas önéletrajz előnyeit taglalja, míg a másik óvva int tőle. Az egyik blogbejegyzés munkaerőhiányt hirdet, míg más oldalak felhívják a figyelmet arra, hogy ez sem általánosítható. Sokféle információ található, de csak a legritkább esetben van tényekkel, konkrét tapasztalatokkal alátámasztva. Túl sok a szubjektum, így nehéz is az eligazodás.

Az első lépés mindenképpen az, hogy aki állást keres mérje fel ismereteit, gondolja végig, hogy saját tapasztalatai mennyire aktuálisak, mennyire állják meg a helyüket jelen idejű helyzetben. Az akitől elfogad az ember tanácsot ugyan ilyen vizsgálat alá kell essen. Az, hogy egy blogbejegyzésben önmagát szakértőnek tituláló személy tanácsot ad, az nem egyenlőségjel a hitelességgel. Mindig meg kell vizsgálni a forrást, akkor is, ha az a forrás önmagunkat jelenti.

Mi a Karrierszervizben már 3 éve segítünk szakembereknek kiigazodni a munkaerőpiacon és tanácsaikkal megkönnyíteni az álláskeresésüket. Fejvadász múltunk garancia hitelességünkre, hiszen mi pontosan látjuk mind a munkaadói, mind pedig a pályázói oldal sajátosságait, nehézségeit.
Ha Te sem szeretnél feleslegesen időt pazarolni, bizonytalan vagy abban, hogy amit teszel álláskeresésed során az elegendő-e az elhelyezkedéshez, vagy eleve felmérted, hogy sikertelensége egyrészt a saját hibáidból fakadnak, keress fel minket! Jelentkezz hozzánk egy ingyenes igényfelmérésre, ahol megnézzük önéletrajzod, átbeszéljük eddigi pályázásaidat és megnézzük, hogy hol akadhattál el!

Hadd segítsünk megkönnyíteni álláskeresést!

Jelentkezem az ingyenes igényfelmérésre!