Miért kedvelt időszak a január az álláskeresésre?
Statisztikák és tapasztalatok is mutatják azt, hogy év elején a legerősebb a verseny az álláspiacon mind a munkáltatók, mind a munkavállalók szempontjából. Ilyenkor a cégek nagyon sok pozíciót hirdetnek meg, így nagyon széles a paletta, amin belül válogathatsz. Emellett arányosan nő a sikeres pályázások száma is, így ez egy nagyon kedvelt időszaknak ígérkezik, ha új munkahelyet keresel.
Mi az, amiért mégis érdemes előre gondolkodni és elindítani a folyamatot?
Sok jelentkező gondolkozik hozzád hasonlóan és várja a lehetőségek beindulását. Ez azonban azt is jelenti számodra, hogy sokkal többen keresnek éppen akkor munkát, amikor te. Nagyon könnyű elveszni ebben a tömegben, hiszen óriási a konkurencia. Nem tudsz már kitűnni egy 10 perc alatt összerakott önéletrajzzal, hiszen lehet, hogy a melletted pályázó embernek van annyira professzionális az anyaga, hogy rögtön behívják állásinterjúra. Ekkor már nem elég jót nyújtani magadból, hanem a legjobbra kell törekedni, hogy te tudj előnybe kerülni a többi pályázóval szemben.
Mit tehetsz azért, hogy jobb legyél, mint mások?
Érdemes előre gondolkodni és letenni a sikered alapköveit, amihez szükség van arra, hogy már most elkezdd a felkészülést. Nincs sok idő, azonban, ha még idén jelentkezel konzultációinkra, akkor januárra már olyan tudással és pályázati anyaggal rendelkezhetsz, ami megadja számodra azt a pluszt, amivel jobb esélyekkel indulsz másoknál.