A fejvadászat minden viszontagsága ellenére igazán hálás, szép szakma. Munkánk legnagyobb eredményei a köszönőlevelek, a boldog szakemberek. Éppen ezért volt szívfájdalmunk, hogy eddig nem tettünk eleget egy olyan kérésnek, amellyel évek óta keresnek minket napi szinten az álláskeresők. Mivel természetesen – legnagyobb bánatunkra – nem tudunk mindenkinek állást találni, minden nap csörgött a telefonunk, hogy segítsünk az álláskeresésben, a pályázati anyagok összeállításában, az interjúra való felkészítésben.
Cégünk dinamikus fejlődésével több fejlesztést és új üzletágat is elindítottunk, melyek leginkább ügyfeleinknek kedveztek, viszont a munkatársak kapacitásait lekötötték.
Évek óta készülünk olyan szolgáltatáscsomagok kialakítására, amivel minden álláskereső igényét ki tudjuk elégíteni, tapasztalattól, munkakörtől függetlenül.
Megálmodtuk, megterveztük, és szakértőink minden tudását latba vetve elindítottuk Karrierszerviz szolgáltatásunkat.
A magyar oktatás óriási hiányossága, hogy nem készíti fel a fiatalokat az álláskeresés praktikáira, és ez a készség egy több 10 évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembernek sem kerül a birtokába. Pedig az álláskeresés az álláskereső első szakmája, ami egy komoly munka. A piac folyamatosan változik. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy csináljuk jól, meg kell ismernünk a HR-esek, fejvadászok technikáit, a keresési módszereket, és az álláspiacot.
Miben segítünk a Karrierszerviz szolgáltatásunkkal:
- Karrierinterjú és konzultációKarrierinterjú és konzultáció
- IQ-, Személyiség-, Képességtesztek az önismeretért
- Önéletrajz és motivációs levél tanácsadás
- Professzionális önéletrajz készítés
- LinkedIn profil készítés
- Coaching
A Karrierszervizt ajánljuk pályakezdőknek és tapasztalt szakembereknek.
Ajánljuk, ha aktívan keresel állást, vagy ha csak nyitott vagy az új lehetőségekre.
Ha belefásultál a munkádba, és fejlődni szeretnél egy jobb pozícióban.