Először is mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy mi a prioritása az életben. Egyáltalán nem biztos, hogy mindenki vágyik arra, hogy azonos energiát tudjon fektetni munkájába és magánéletébe, bármelyik oldalra dőlhet a mérleg nyelve, és egyik eset sem elítélendő. Amikor viszont az ember szeretne azonos energiát fektetni élete mindkét területébe, azt nagyon tudatosan kell tennie. Kulcsfontosságú a szervezés ebben az esetben, nem lehet sodródni az árral. Szokták mondani, hogy egy emberrel csak azt lehet megtenni, amit hagy, hogy meg tegyenek vele. Félreértés ne essék, nem hibáztatni szeretnék senkit. Tudom, hogy sok olyan eset van, amikor az ember úgy érzi kiszolgáltatott munkaadójának és ha nem tesz meg mindent, amit kérnek tőle, akkor az utcán találja magát. Erre jöhet válaszként: „Inkább túlórázom a hét minden napján és késem le egy-egy iskolai fellépését a gyereknek, mintsem, hogy elveszítsem a munkám és ne tudjak megfelelő anyagi biztonságot teremteni családomnak!” Nem szeretnék erős ítéletet megfogalmazni, így nem fogom kijelenteni, hogy ez csak egy kifogás. Inkább kérdezek:
- Amikor elkezdtél adott munkahelyen dolgozni mielőtt aláírtad a munkaszerződést megfelelően átbeszélted az, hogy milyen a munkarend, általánosan mennyit kell túlórázni?
- Ha ezt megtetted, akkor vajon tartottad magad a megállapodáshoz, vagy hagytad, hogy bent tartsanak munkaidő után akkor is, amikor fontosabb dolgod lett volna?
- Vitted haza valaha önszántadból a munkát, mondván, hogy muszáj megcsinálnod?
- Odamentél a főnöködhöz és jelezted felé, hogy nem tudod az idődet megfelelően menedzselni?
- Ha megtetted, megpróbáltál konstruktív javaslatot tenni, hogy a helyzet megoldódjon?
- Ha igen, és nem történt változás felmondtál vagy elengedted az egészet és áldozatot hoztál?
Ha a fenti kérdések mindegyikére igen a válaszod, akkor nem is igazán értem miért olvasod a cikket. Ugyan is, ebben az esetben, neked nem szabad, hogy problémád legyen az egyensúllyal. Ha csak egy pontra is nemleges a választ adtál, akkor viszont egyértelmű, hogy még nem tettél meg mindent annak érdekében, hogy a helyzet optimális legyen.
Tudom, hogy még mindig nagyon sok vállalat nem kellően családbarát. Azt is tudom, hogy a nőknek szülés előtt-után, vagy a gyermekük nevelésében aktívan szerepet vállalni kívánó apukáknak sokszor kell, hogy áldozatot hozzanak. Ezzel – munkavállalói oldalról nézve – sajnos azt kell mondjam, hogy a felsorolt pontokat leszámítva többet tenni nem lehet. És igen, felmondani nagyon ijesztő ilyen élethelyzetre hivatkozva. Rengeteg kétség és bizonytalanság férkőzik az ember fejébe:
Mi van, ha nincs is olyan munkahely, ahol megvalósítható az egyensúly?
Mi van, ha hosszú ideig tart majd az álláskeresés és ez jelentős bevétel kiesést eredményez majd?
Mi van, ha a következő munkaadó még rosszabb lesz?
Ezek a félelmek nem alaptalanok, viszont sajnos, kockázatvállalás nélkül, nincsenek nagy eredmények. Ha boldogtalan vagy élethelyzeteddel itt az ideje, hogy a kezedbe vedd azt. Ne a sorstól, vagy a csillagok állásától várj megoldást. Mint minden, kezdetben ez is nehéz lesz, de hosszútávot tekintve nincs más megoldás. Mindenki saját sorsának kovácsa és Én úgy vélem, ez nem csak egy elcsépelt és üres frázis, ez egy felelősség vállalás. Aki pedig a saját életéért sem tud felelősséget vállalni, az nem fog tudni olyan minőségű körülményeket teremteni maga körül, ami a boldogsághoz kell.
Ha hasonló problémákkal kell neked is szembenézned, esetleg nem mersz lépni, nem mered ott hagyni a munkahelyed, vagy nem vagy biztos magadban – gyere el hozzánk egy ingyenes igényfelmérésre és beszéljük át együtt, hogy mi az ami a bizonytalanságot okozza!
Jelentkezem ingyenes igényfelmérésre!