Barion Pixel

Karrierváltás a COVID tükrében

790 400 Karrierszerviz

Sajnos a pandémia nagyon sok gazdasági szektorra volt rossz hatással. Sokak vesztettél el munkájukat és a reményt is, hogy el tudjanak helyezkedni a közeljövőben saját szakmájukban. Ezek a szakemberek most igazán nehéz és komoly döntés előtt állnak. Három lehetőségük van:

  1. Kivárják, hogy szektoruk újra életre kelljen, addig pedig megpróbálnak a félretett tartalékokkal gazdálkodni.
  2. Ideiglenesen elvállalnak olyan munkát, ami nem szakmájukhoz illő, de arra jó, hogy átvészeljék ezt az időszakot.
  3. Teljesen új karriert kezdenek építeni.

Azok, akik a harmadik lehetőség mellett tették le a voksukat, még nehezebb helyzetben vannak, mint egy átlagos karrierváltó.

Miért?

Egy átlagos karrierváltó saját maga belső motivációja miatt döntött úgy, hogy új szakmában próbálja ki magát. A belső motiváció és elhivatottság karrierváltás esetén az egyik legfontosabb dolog. Akik csak a jelen helyzet miatt hozták meg ezt a döntést, több mint valószínű, hogy nem rendelkeznek ezzel a belső motiváltsággal. Ettől függetlenül senkit sem beszélnék le erről az útról, hiszen nem várt eredménnyel járhat. Belső motivációt találni bár nem könnyű, de nem is lehetetlen. Az első és legfontosabb lépés, hogy fel kell ismerni, valójában mi az, ami hajt minket, miért döntöttünk a végleges karrierváltás mellett.

Félelemből? Kényszerből? Vagy esetleg azért, mert valóban találtunk egy olyan területet, amin úgy érezzük ki tudnánk teljesedni?

Ha az ember letisztázza magában a valódi mögöttes okokat, már könnyebb helyzetbe kerül. Azok, akik valóban tudatosan váltanak és egyébként is tervezték már, ez a helyzet csak megkönnyítette döntésüket, nem kell komolyabban aggódniuk. Sikerrel fognak pályát módosítani. Ugyan is, ott van az erős elhatározottság, ami ehhez kell. Akik viszont csak azért akarnak pályát módosítani, mert félnek attól, hogy ha visszatérnek eredeti területükre, máskor is bármikor kiszolgáltatottá válnak majd, azok számára van egy rossz hírem: a félelemből meghozott döntések sosem vezetnek jóra. A félelem az egyik legrosszabb emberi érzés és a legtöbb rossz döntés is félelemből fakad. A stabilitás és biztonság ebben a világban nem lehet sosem egy állandó dolog. Bármelyik percben megváltozhat az ember élete. Kilép az utcára és felhajt egy autó a járdára. Felszáll a tömegközlekedésre és meglátja élete szerelmét. Magabiztosan és örömmel kezdi a munkaidejét, majd napközben bejelenti a vezetőség, hogy csődbe ment a vállalat és el kell bocsátsanak mindenkit.

Egy állandó van, a változás, mint ahogyan azt már nálam jóval okosabbak is megmondták. Arra kell mindenkinek törekednie, hogy képes legyen alkalmazkodni a változásokhoz. Ehhez bátorság kell és erős akarat. De mindenki számára ott a lehetőség, hogy változtasson az álláspontján.

Szereted eredeti szakmádat? Megtaláltad élete hivatását, csak most nehezebb a helyzeted, mint eddig volt?

Egy jó tanácsom van csak. Ne add fel azt, ami minden nap mosolyt csalt az arcodra. Ami miatt kikeltél az ágyból. Ideiglenesen vállalj el más területen állást, persze, de ne tervezz hosszútávra. Egyszer vissza fog majd tudni térni mindenki a régi kerékvágásba. És ki tudja, talán holnap felkelünk és ismét egy teljesen váratlan dolog történik majd, ami megváltoztatja az egész életünket. Akkor mit teszel majd? Ismét megijedsz és kétségbe esel? Vagy átveszed az irányítást az életed felett és sosem feleded valódi céljaidat? Ha lehet, én utóbbira tenném le a voksom.

Ha pedig bizonytalan vagy, vagy szeretnél támogatást kapni a karrierváltásod során, esetleg szeretnél tisztán látni arra vonatkozóan, hogy mi zajlik most a munkaerő-piacon: jelentkezz hozzánk egy ingyenes igényfelmérésre és mi segítünk eloszlatni a kételyeket.

Jelentkezem ingyenes igényfelmérésre!