Barion Pixel

Home office – a hónapok tanulságai

1024 683 Karrierszerviz

Kezdjük az előnyökkel:

1. Hatékonyabb munkavégzés

A legtöbb cégnél, ahol eddig nem volt bevezetve a home office intézménye, főként azért nem preferálta a vezetőség, mert félt attól, hogy a hatékonyság rovására fog menni. Hogy a munkavállalók nem fognak olyan szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozni, mintha az irodában, „vigyázó szemek” előtt tennék azt. A mi saját tapasztalunk ennek pont az ellenkezője. A munkatársak nemcsak, hogy ugyan olyan intenzitással végzik a dolgukat, mint korábban, de talán bizonyos százalékban hatékonyabbak is. Nincsenek ugyanis zavaró tényezők, felesleges kommunikációk, meetingek. Minden munkavállaló felnőtt ember, ami azzal is együtt jár, hogy a legtöbbek képesek felfogni, hogy saját érdekük az, hogy jól dolgozzanak. Ha csak egy szem is a gépezetben nem működik optimálisan, a cég fennmaradását kockáztatja. Így az a munkavállaló, aki most nem viselkedik felelősségteljesen, nem csak saját munkáját kockáztatja, hanem munkatársai megélhetését is. Ezt mindenki fel tudta mérni nálunk is, és azt gondolom, hogy miután lecseng a neheze, utána is nagyobb lesz a nyitottsága erre a munkavállalási formára, mint korábban valaha volt.

2. Hatékonyabb időmenedzsment

Most mindenkinek sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnia saját idejének menedzsmentje felett, mint általában. Hiszen nincsen akkora kontroll a munkavállalók felett és jobban érdekében áll mindenkinek, hogy időben végezzen napi feladataival. Máskülönben, akarva akaratlanul is érezni fog az ember egy nyomást magán, hiszen minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy munkaidőn túl is dolgozzon. Ha viszont megfelelően van az idő menedzselve, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal több feladatot lehet ellátni.

3. Csapatszellem növekedése

Ez bármennyire is furcsának tűnhet elsőre, de az, hogy jelenleg minden cégnél kisebb-nagyobb válságot kell kezelni összekovácsoló erővel hatott. Most jobban érzik a munkatársak, mint valaha, hogy egy célért dolgoznak. Ez sokkal jobban összekovácsolja a csapatot, mint bármi amit kitalálhattak volna a cégek. Bár a kényszer szülte, de ha a jó oldalát kell megvilágítanom a dolognak, akkor erre mindenképpen érdemes így tekinteni. És eljött annak is az ideje, amit sosem hittek volna a legtöbben, mire véget ér a karantén, alig várja majd mindenki, hogy belecsaphasson kollégája tenyerébe, vagy akár megölelje.
Azt hazugság lenne állítani, hogy csak pozitív tapasztalatok vannak. De érdekes módon a negatív tapasztalatok nem köthetőek szorosan a munkához, munkavégzéshez. A negatívumok elsősorban abból fakadnak, hogy egy hónap bezárva otthonainkba bárhonnan is nézem kihívásokkal teli. Nem csak azért, mert többet vannak összezárva az emberek, mint átlagos esetben (és ez bármennyire is jól hangzik, ha mindenki a szívére teszi a kezét és őszinte, akkor tud megterhelő is lenni), de azért is mert nagyon sok szívünknek kedves emberrel egyáltalán nem tudunk találkozni. Az is egy erősen depresszív tényező, hogy most aztán tényleg szuper az idő, ami optimális esetben arra sarkallja az embereket, hogy kimozduljanak, lerázzák a téli antiszociális életformát és belevessék magukat kirándulásokba, koncertekbe, közösségi élményekbe. Erre most nincs lehetőség egyáltalán, eleve nagyon erősen be van korlátozva az, hogy mit tehet meg az ember. Azt pedig már az általános iskola kötelező olvasmányai óta tudja mindenki, hogy ami kötelező, az nem lehet jó. Nem azért megy sokak számára kínlódva a Kőszívű ember fiainak olvasása mert egy rossz könyv, hanem azért, mert nem az ember egyéni döntése, hogy el akarja-e olvasni. Ez igaz a mostani helyzetre is. Lehet, hogy átlag esetben az ember örül annak, hogy szeretteivel sok időt tölthet összezárva és jó egy fárasztó munkahét után csak feküdni az ágyban és lustálkodni, de amikor ez „kötelező” már egyáltalán nem olyan jó móka.
Mindezektől függetlenül pozitívan tekintünk a jövőbe és nagyon valószínű, hogy lesznek igazán jó hozadékai is annak, hogy most a cégek rákényszerültek a home office bevezetésére. Sok tanulság is fog születni menet közben és olyan jó gyakorlatok, amik hosszútávon megkönnyítik majd sok cég életét, a munkavállalókról nem is beszélve.