Barion Pixel

Elvesztettem az állásom!

790 400 Karrierszerviz

Egyik sem jó helyzet, sokan azt gondolnák, hogy utóbbi rosszabb. A helyzet az, hogy aki előbbi kategóriába esik, szerintem meg tudja erősíteni, hogy semmivel sem könnyebb mentálisan kezelni azt, ha valaki kényszerűségből kell munkahelyet váltson. Hiszen, ha valakit elbocsátanak rossz munkavégzése miatt tud változtatni sok mindenen. Tudja mérlegelni mi vezetett az elbocsátáshoz és megvan a lehetősége arra, hogy fejlődjön. Amikor valaki külső tényezők miatt kénytelen váltani akkor sokkal tovább tart a felépülés. Hiszen elvesztett valamit, amit egyébként nagyon szeretett. Ha valaki saját magával tol ki, az kezelhetőbb. Az esetek nagy többségében ezekben a helyzetekben végül kiderül, hogy azért nem végezte jól a munkáját a munkavállaló, mert vagy a feladatkört nem szerette igazán, vagy a munkatársakkal nem tudott egy hangra kerülni. Aki úgy veszti el az állását, hogy szereti amit csinál, szereti a csapatot, az hasonlatos érzés a gyászhoz.

A jelenlegi helyzetben erre még az is rájön, hogy az embernek nem csak munkahelyet kell leváltania, hanem sok esetben konkrét hivatását kell feladnia, azért a bizonyos kényszerű megélhetésért. Ez már rögtön két olyan tényező, melyek önmagukban is rengeteg mentális mélypontot tudnak okozni. Nem csak azt kell tudni elfogadni, hogy a munkahelyünk már nincs többé, hanem azt is, hogy amit úgy gondolt egész életében hivatás lesz majd, le kell cserélnie valami másra.

Na, de elég a szomorkodásól! Mi a megoldás?

CSELEKEDJ, NE GONDOLKODJ!

Na jó, egy kicsit azért gondolkodhatsz. A legtöbb esetben az viszi át a nehéz helyzeteken az embert, ha folyamatosan cselekvésben van. Az, hogy otthon ül valaki a fejét fogva és azon mereng miért pont vele bánt el az élet – nem fog előrevinni. Azon érdemes gondolkodni mi legyen a következő lépés. Lehet gyászolni, sőt kell is. Nem jó, ha magába zárja az ember a frusztrációját, de semmiképpen sem szabad hagyni, hogy ez a gyász időszak túlságosan is elhúzódjon. Ezt pedig csak úgy lehet elkerülni, ha minden napra az ember kitalál valami olyan hasznos teendőt, ami előrébb viszi majd az új munkahely megtalálásának útján. Kapkodni sem érdemes. Csak azért elfogadni bármilyen állást, hogy az ember ne érezze magát tétlennek semmiképpen sem javallott. Nyilván lehetnek olyan helyzetek, hogy az ember nem válogathat. De ilyen esetekben is érdemes arra törekedni, hogy bármilyen állást is talál magának az ember, vagy fogad el végül, azt ne utálja. Nem is kell, hogy hivatásként tekintsen rá, nem is feltétlenül lenne elvárható egy ilyen élethelyzetben. De az mindenképpen fontos, hogy ne szenvedésként kelljen minden napot megélni. Ez ugyanis, semmivel sem jobb, mintha valakinek nincs állása. Sőt, hosszútávon rosszabb helyzetet teremt majd, hiszen motiválatlanságot, fásultságot rak az emberre. Ha pedig valaki egyszer belekerül egy ilyen spirálba, sokkal nehezebben fog tudni kikerülni belőle, kevesebb eséllyel fog a későbbiekben olyan munkahelyet találni, amit szeret.

Nem fogok hazudni, az első lépések nagyon nehezek lesznek. Az elején az ember kilátástalannak fogja érezni helyzetét és nem hiszi, hogy bármivel is jobb lenne. De amint megvan az első pár lépés az úton, úgy fognak lehetőségek feltárulni. Lehet olyan lehetőségek melyekre az ember magától nem gondolna, de pillanatok alatt kihozza majd abból a bizonyos gödörből.