Egy állásinterjú nagyon sokban hasonlít egy vizsgahelyzetre. Az emberek nagy többsége pedig vizsgák előtt izgul. Ez természetes. Viszont bármennyire is természetes, valójában nem racionális. Ha felkészült valaki a vizsgára, akkor azért nincs értelme stresszelni, ha nem, akkor pedig azért. Vannak olyanok, bár ez nem a többség, akikből a stressz jobb teljesítményt hoz ki. Az emberek nagy többsége esetén viszont inkább csak ront a helyzeten a túlzott izgulás. Ugyan úgy ahogyan a vizsgákon is, az ember nagy vonalakban tudja, hogy mit fognak tőle kérdezni, mire érdemes felkészülnie. Ez viszont nem azt jelenti, hogy minden helyzetben pontosan előre kiszámítható egy interjú menete. Minden ilyen helyzetben ott van a bizonytalanság, az ismeretlen faktor. Az ember pedig az ismeretlentől általában fél.
Ha valaki alaposan felkészül egy interjúra és a legjobb oldalát mutatja, ennek ellenére nem kapja meg az állást, akkor nincsen ok a bánkódásra. Egyszerűen csak nem az-az út volt neki kijelölve. Nincsen értelme azon rágódni, hogy mi romlott el, hol hibázott az ember. Sokszor a válasz az, hogy sehol. Egyszerűen csak nem olyan karaktert, nem olyan személyiséget keresett adott cég, adott pozíciójára, mint az álláskereső. Ezzel nem lehet mi kezdeni, bármennyire is igazságtalannak tűnik. Ha valaki mindent megtett és mégsem járt sikerrel, akkor nincs mit szégyellenie. Persze így leírva könnyűnek tűnik. Ne stresszelj, úgy is lesz majd valami. Amikor viszont éles a helyzet a racionalizmusnak nincs túl sok helye. Az viszont már önmagában csökkentheti a stresszt, ha valaki képes elfogadni, hogy még a legnagyobb felkészültség mellett sem mindig ér el sikert. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen alapon nem éri meg felkészülni egy interjúra, hiszen úgy sincs értelme. Igenis van. Ha valaki úgy bukik el egy interjút, hogy tudja, nem hozta a maximumot, akkor bánkódhat miatta és sosem lehet abban biztos, ha kicsit jobb teljesítmény nyújtott volna ne ért volna-e el sikert.
Tudom, hogy állást keresni egyébként sem egyszerű. Sokszor, mire egy szakember eljut a tényleges interjúkig, már eleve stresszes. Főleg, ha nagyon sok helyre pályázott és csak kevésre hívták be. Ilyenkor még feszültebb az ember, hiszen azon a kevés interjún tényleg jól akar szerepelni. Más a helyzet akkor, amikor valaki válogathat az álláslehetőségek közül. Azok, akik valamilyen munkaerőpiacon értékes ritka szaktudással rendelkeznek, valószínűleg nem tudják átérezni az interjú stresszét. A legtöbb álláskereső viszont sajnos nincsen ilyen szerencsés helyzetben. Amit szem előtt kell tartani, az-az, hogy amikor valakinek nincsenek állásajánlatai több tucat helyről, akkor nem engedheti meg magának azt, hogy elrontsa az interjút pusztán idegeskedéssel.
Mindig javallott feltenni magunknak a kérdést: Mi a legrosszabb, ami történhet egy interjún?
Nem leszek szimpatikus az interjúztatónak? Nem lesz meg minden szükséges szakmai tudásom a pozíció betöltéséhez? Olyan kérdést tesznek majd fel, amire nem tudok majd válaszolni?
Ezek mind olyan dolgok, melyekkel még a legnagyobb felkészültség mellett sem nagyon lehet mit kezdeni. Ha valaki személyiségben nem passzol adott céghez, akkor egyébként sem érezné jól magát. Ha szakmailag vannak olyan hiányosságai valakinek, amik miatt nem kerül kiválasztásra, azzal egyébként sem tudott volna mit kezdeni. Olyan kérdés, amire nem tud valaki válaszolni pedig szinte nincs is.
Mik lehetnek a következményei egy sikertelen interjúnak?
Még több pozíciót kell majd megpályázni. Még több interjún kell majd részt venni. Az idő, amit bele kell ölni, növekszik. Akinek nincsen sok tartaléka, annak elhiszem, hogy az idő kulcskérdés. Viszont ebben az esetben is a stressz forrása nem maga az interjú, hanem a tény, hogy sikertelen interjú esetén, még több időt kell majd eltölteni fizetés nélkül. Ha ebből a nézőpontból vizsgálja valaki a helyzetet, valójában hamar rá fog jönni, hogy nem is az interjútól fél, hanem annak következményeitől, ha sikertelen egy interjún szereplés.
Összességében annál jobb tanáccsal nem szolgálhatok, mint hogy venni kell egy mély levegőt, mielőtt az interjú elkezdődik és meg kell próbálni minden egyéb dolgot kitörölni az agyunkból. Teljes koncentrálásra van szükség és egyszerre csak egy dologgal kell foglalkozni. Minden hagyja kint az ajtó előtt a félelmeit, a jövőn való rágódást és a múltbéli rossz tapasztalatok felidézését. A jelenben kell lenni és akkor egész biztos, hogy elmúlik majd a stresszérzet.