Barion Pixel

Álláskeresés pénzügyi területen – Karrier-tanácsadói szemmel

1024 660 Karrierszerviz

 

Somodi Bettina karrier-tanácsadó elmondta, a legnagyobb nehézséget ezen a területen az jelenti, hogy számtalan helyen kiszervezik pénzügyi pozíciókat, kontrolling, könyvelés területén, emiatt alapvetően is kevesebb a lehetőség, és a maradékra pedig több a vetélytárs.  Kifejezetten nehéz dolguk van még a bankszektorban dolgozóknak, hiszen számukra kihívást jelent a szektoron kívül elhelyezkedni, pedig a szűk piac miatt ez sokak számára elkerülhetetlenné válik.

Az ilyen speciális esetekben kiváltképp fontos, hogy nagyfokú piacismerettel rendelkezzenek a pályázók, és tudniuk kell, hogy egy-egy pályázás során mely kvalitásaikat és tapasztalataikat hangsúlyozzák, és hogyan.

Bettina elmondta, hogy a karrier-tanácsadás alapvetően hasonló struktúrára épül, azonban a pénzügyesek néhány speciális kihívással is szembesülnek a területen, amikre a személyre szabott képzések során kiemelt hangsúlyt fektetnek.

„Gyakran előfordul, hogy olyan szakemberek kérnek tőlünk segítséget, akiknek sosem kellett még ez idáig állást keresni, mert hosszú ideje dolgoznak egy helyen. Nem ismerik a piacot, nem tudják, milyen irányba mozdulhatnának el és sokszor azt gondolják, nincs is lehetőségük kicsit más jellegű pozíciót keresni a szakterületükön belül. Ezen kívül az is gyakori eset, hogy bár már sikerült önállóan váltaniuk, az nem bizonyult hosszútávon jónak. Ez is a nem megfelelő piacismeretből, rossz célkitűzésekből fakad. Nagy öröm számunkra, hogy ez idáig szolgáltatásainkkal maximálisan elégedettek voltak a részvevők, valóban sikerül új megvilágításba helyezni az álláskeresést és álláspiacot. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy az álláskeresés egy szakma. Speciális ismereteket és technikákat kíván, ha nem csak az árral akarunk sodródni.”

Díjmentes igényfelmérés és telefonos konzultáció a szolgáltatás részleteiről ide kattintva igényelhető:

Ingyenes igényfelmérés konzultáció